Eleanor H. Porter: Az élet játéka
A „játék”. De nem ám egy szokványos társasjáték, egy baba, vagy kismackó. Nem is kisautó. Egy játék, melyet bárki játszhat. Kicsi, nagy, idős, fiatal, férfi vagy nő. Egy játék, melyet meg kell tanulni. Egy játék, melyet megérteni sem könnyű. Egy játék, melyet játszani szinte lehetetlen. Egy játék, melyet senki nem ismer. Kezdetben.
A történet főhőse, a tízéves Pollyanna édesapja meghal, így a kislány nagynénjéhez, a szigorú, szabálykövető, és barátságtalan nagynénjéhez kerül egy teljesen idegen városba. Pollyanna vidám természetű, locsifecsi, csacsogó kislány, s bár jószándékú, igen hamar kihozza sodrából a karót nyelt, csöndes, magányos élethez szokott Polly nénit. Már együttélésük kezdetekor konfliktusok merülnek fel kettejük között. Az igencsak tehetős Polly néni a virgonc kislánynak a padláson ad szobát, mely szegényes, kopott, s Pollyanna reményei egy jobb életről, mivel szegénysorban élt eddig, azonnal szertefoszlanak. A ház sok szabálya is megnehezíti életét már rögtön az első nap. S bár minden oka meglenne az elégedetlenkedésre, Polly néni megrökönyödve tapasztalja, hogy a kislány nemhogy nem panaszkodik, sőt, egyenesen örül mindennek, bármi is történjék. Nem akar ugyan Polly néni sem rosszat kis unokahúgának, de nincs gyermekekhez szokva, így ő is ugyanoly nehezen éli meg a helyzetet, mint Pollyanna.
A kislány pedig lassan hozzászokik új életéhez. Összebarátkozik a ház mindenesével, Nancy-vel, Tommal, a kertésszel, majd pedig apránként a kis város lakóival is. S mindenhol, mindenki azt tapasztalja, hogy a kislány életvidám, eleven, pozitívan gondolkodik, s sosem bánkódik semmi miatt.
S hogy miért … ? A titokra Nancy kap először választ a regény folyamán. A kis Pollyanna egy játékot játszik már évek óta, melynek lényege: mindenben a jót kell megtalálni. Még édesapjával kezdtek játszani, mikor is a kislány egy alkalomra, mikor nagyon szeretett volna egy babát, mert sosem volt babája, adományként egy mankót kapott. Bizony, egy mankót. Furcsán hangzik, s az is. Akkor találta ki édesapja a játékot. Hiszen lehet örülni a mankónak is. Hogy hogyan? Hát örüljünk annak, hogy nekünk nem kell használni!
S a játék lényege ebben áll. Meg kell keresni a szépet, a jót abban, amit hoz az élet, nem a problémák miatt keseregni. S hogy hogyan is kell ezt pontosan elképzelni? Íme a regényből néhány példa. Ha süt a Nap? Milyen jó, hogy szép idő van. Ha esik? Micsoda szerencse, hogy tegnap nem esett. Nincs tükör Pollyanna szobájában, pedig annyira szeretett volna? Semmi baj, hiszen van ablak, ami sokkalta szebb látványt nyújt. Csak kenyeret és tejet kap vacsorára, mert elkésett? Hiszen ő nagyon szereti mindkettőt, milyen jó, hogy ehet belőle. Vagy netalán valaki ágyban fekvő beteg? Nincs ok az aggodalomra, örüljön neki, hogy a kezét tudja használni - fonhatna valamit, vagy varrhat valami igazán szépet.
Igen, mindenben a szépet és jót meglátni. Nem is olyan könnyű, igaz? Nancy a regényben pedig, ugyan eleinte nem is érti, mire jó mindez, belemegy, s most már ketten vannak, akik játsszák a „játékot”. S a lelkes játékosok száma egyre csak gyarapszik. Akivel Pollyanna találkozik, mindenkinek mesél játékáról. S szép lassan már az egész város játszik. Mindenki, kivéve…Polly nénit. Ő az egyetlen, akinek Pollyanna nem mer mesélni a játékról. A szigorú nagynéni ugyanis nagyon rossz viszonyba volt a kislány édesapjával, s megtiltotta Pollyannának, hogy róla beszéljen. Anélkül pedig, hogy az édesapját szóba hozná, nem tudja elmagyarázni a játék lényegét!
A történet ennek ellenére szépen alakul, mindaddig, amíg Pollyannát hirtelen baleset nem éri. Lebénult a lába! S eljön a pillanat, mikor a kis játékos, ki a leglelkesebb volt mind közül, nem talál semmi örömet helyzetében. S a város lakossága egy emberként siet a kislány segítségére. Új feladat: örömöt találni Pollyannának!
Igen ám, csakhogy Polly néni, aki eddigre nagyon megkedvelte unokahúgát, s aggódik érte, nem érti, miért keresi fel mindenki hirtelen Pollyannát. Egyáltalán, honnan ismer ennyi embert? S mégis, mi az a „játék”, amiről mindenki hadovál…?
Hogy mi lesz a történet vége, nem árulom el. Remélem, az érdeklődést felkeltettem, olvassa el mindenki a regényt, tényleg megéri! :)
Annyit azonban még hagy tegyek hozzá, miért is kedvelem annyira ezt a történetet. Úgy gondolom, a történet nagyon fontos értékeket közvetít. Mindenben a pozitívot meglátni – remek életfelfogás. Hiszen, valóban nem az az élet értelme, hogy keseregjünk, bosszankodjunk mindenen. Ha másképp állunk a dolgokhoz, ha a másik oldalról nézzük őket, ha nem azt látjuk meg, mi az, amin már megint dühöngeni lehet, ha csak apró dolgokat is, de pozitívan tudunk szemlélni – a mi életünk lesz sokkal értékesebb. Rövid az élet ahhoz, hogy a bajokra koncentráljunk. Akit csak a problémák foglalkoztatnak, a megoldandó bajok kötnek le, elsiklik az élet apróbb örömei fölött. Elfelejti azt, miért szép az élet, mi értelme van mindennek, s egész lénye megkeseredik.
Én is megpróbáltam a regény elolvasása után játszani a játékot, s akárhányszor újraolvasom a történetet, mindannyiszor kezdem újra, próbálkozok vele ismét. Be kell valljam, nagyon nehéz vállalkozás!!! Szinte képtelenség megtenni, mindig csak a jót látni mindenben. De nem hiábavaló a próbálkozás! :)
Mindenkinek csak ajánlani tudom a könyvet is, és azt is, hogy próbálja így szemlélni az életet – higgyétek el, megéri ;)
